Címünk: 1093 Budapest, Czuczor u. 10. III. em. STUDIUM Irodaház (Corvinus Egyetem Közraktár utcai épülete)
Legyél Te is plazmaadó! Részletek
Ennyi embernek segítettünk már!
4 8 4 0 7

Gyakran ismételt kérdések

1. Mindkét kar megszúrásra kerül?
 
 
Nem, csak az egyik, mivel egy tűn keresztül zárt rendszerben vesszük le a vért és adjuk vissza a feretizált vért.
 
 
2. Káros-e az egészségre?
 
 
Nem, a vérplazma kb. 90%-a víz, amit megfelelő folyadékbevitellel pótolni lehet, a maradék kb. 10%-ban pedig fehérjéket, ionokat, nyomelemeket, vitaminokat, zsírt, bomlástermékeket és egyéb szerves vegyületeket tartalmaz. A beavatkozás során a vér csak egyszer használatos, steril eszközökkel érintkezik.
 
 
3. Káros-e hosszú távon?
 
 
Nem. A folyadékvesztést megfelelő folyadékbevitellel rövid időn belül pótolni lehet, a fehérjék, nyomelemek, vitaminok, tápanyagok és egyéb szerves vegyületek pedig étkezéssel néhány napon belül pótlódnak.
 
 
4. Más vérével érintkezik-e a vérem?
 
 
Nem. A beavatkozás során a vér csak egyszer használatos steril eszközökkel érintkezik.
 
 
5. A plazmából készült gyógyszereket magyar betegek kapják meg?
 
 
Az itt levett plazmából magyar betegek számára készítenek gyógyszereket.
 
 
6. A betegek ingyenes kapják meg ezeket a gyógyszereket?
 
 
Igen, TB által 100%-ban támogatott gyógyszerek.
 
 
7. Évente 45 plazmaadás lehetséges?
 
 
365 nap alatt maximum 45 adás lehetséges. Ez természetesen nem kötelező, viszont ha rövidebb idő alatt történik meg a 45 adás, az egy év elteltéig szünetet kell tartani.
 
 
8. Kutatás folyik-e a központban?
 
 
A Plazmaszolgálat magyarországi központjaiban csak a vérplazma levétele zajlik.
 
 
9. Időpontot hogyan lehetséges lemondani?
 
 
Telefonon vagy személyesen foglalt időpontot a 06-80/205-370-es ingyenesen hívható zöldszámon lehetséges lemondani vagy módosítani, online foglalt időpontot pedig az online foglalási rendszerben.
 
 
10. A gyógyszerszedés befolyásolja-e a plazmaadást?
 
 
Fogamzásgátló szedése nem befolyásolja a plazmaadást, ha legalább 3 órával korábban került bevételre.
A rendszeresen szedett gyógyszerek egyéni orvosi elbírálás alá esnek. Amennyiben konkrét gyógyszerrel/betegséggel kapcsolatos kérdésed van, itt felteheted, vagy a 06-80/205-370-es zöldszámunkon kérhetsz orvosainktól konzultációt.
Antibiotikum, antivirális vagy gombaellenes szer szedése esetén az utolsó tabletta, kenőcs, kúp, stb. használata után egy héttel később lehet először plazmát adni.
 
11. Betegségek befolyásolják-e a plazmaadást?
 
 
Magas vérnyomás, asthma, allergia, stb. gyógyszeres kezelése befolyásolhatják a plazmaadást, a lista nagyon hosszú, ezért minden esetben egyéni orvosi elbírálás történik.
 
 
12. Mivel lehet helyettesíteni a kötelező igazolványokat (TAJ kártya, szem. ig., lakcím kártya)?
 
 
Személyi igazolvány: magyar útlevél, jogosítvány, diákigazolvány
TAJ kártya: EU egészségbiztosítási kártya vagy igazolás EU-s betegbiztosításról
Lakcím kártya: hivatalos dokumentum, amely igazolja a magyar lakcímet, pl. tartózkodási engedély, kollégiumi igazolás, stb.
 
 
13. Kozmetikai tetoválás is tetoválásnak számít-e?
 
 
Igen, 6 hónappal a tetoválás elkészülte után lehetséges a plazmaadás.
 
 
14. Alkoholfogyasztás hogyan befolyásolja a plazmaadást?
 
 
Plazmaadás előtt 24-36 órával tilos alkoholt fogyasztani.
 
 
15. Ha meg vagyok fázva, mehetek-e alkalmassági vizsgálatra vagy plazmaadásra?
 
 
Nem, tünetmentességtől számított egy hét múlva jöhetsz hozzánk akár alkalmassági vizsgálatra, akár plazmaadásra.
 
 
16. Meddig érvényes az alkalmassági vizsgálat és mikor adhatok plazmát utána?
 
 
Az alkalmassági vizsgálat után 8 nappal lehet először plazmát adni, de 28 napon belül az első adásnak meg kell történnie, különben a vizsgálat és a laboreredmények érvényüket vesztik. Csak abban az esetben kell új alkalmassági vizsgálatot csinálni, ha 2 plazmaadás között több, mint 6 hónap telik el.
 
 
17. Sportolhatok-e a plazmaadás előtt és után?
 
 
A plazmaadás napján nem javasoljuk a megerőltető fizikai munkát vagy sportot.
 
 
18. Miért baj az, ha csökken a vérlemezke (thrombocyta) szám?
 
 
A plazmaadást nem befolyásolja a vérlemezke szám, ha normál tartományon belül helyezkedik el. Egyéb esetben orvosi konzultáció történik.
 
 
19. Miért baj az, ha lecsökken a fehérje vagy immunglobulin szint?
 
 
Plazmaadás során a plazmában található fehérjék is levételre kerülnek, így ezeket fokozottan szükséges pótolni, hogy szintjük a normál tartományban maradjon. Minden 5. alkalommal a fehérje és immunglobulin szinteket ellenőrizzük, és a laborértékek alapján állítják be orvosaink egyénre szabva az optimális plazmaadási időközöket.
 
 
20. Miért kell sok fehérjét fogyasztani, ha plazmát szeretnék adni?
 
 
Plazmaadás során a plazmában található fehérjék is levételre kerülnek, így ezeket fokozottan szükséges pótolni, hogy szintjük a normál tartományban maradjon. Minden 5. alkalommal a fehérje és immunglobulin szinteket ellenőrizzük, és a laborértékek alapján állítják be orvosaink egyénre szabva az optimális plazmaadási időközöket.
 
 
21. Miért nem jöhetek 2 naponta plazmát adni?
 
 
Plazmaadás során a plazmában található fehérjék is levételre kerülnek, így ezeket fokozottan szükséges pótolni, hogy szintjük a normál tartományban maradjon. Minden 5. alkalommal a fehérje és immunglobulin szinteket ellenőrizzük, és a laborértékek alapján állítják be orvosaink egyénre szabva az optimális plazmaadási időközöket.
 
 
22. Miért lehetek rosszul a plazmaadás közben?
 
 
Számos oka lehet, de a főbb problémák a következők: elégtelen folyadékfogyasztás, fáradtság, éhgyomorral történő érkezés és pszichés okok.
 
 
23. Mi az a „lipaemiás” plazma?
 
 
Minden plazma tartalmaz bizonyos mennyiségű zsírt. Viszont ha a plazma zsírtartalma fokozott, akkor beszélünk zsíros, vagyis „lipaemiás” plazmáról. Ezért azt javasoljuk, hogy plazmaadás előtt legalább 24-36 órával kerüld a zsíros ételeket.
 
 
24. A dohányzás hogyan befolyásolja a plazmaadást?
 
 
Nem befolyásolja, viszont arra kérünk, hogy tiszta ruhában, igényes, ápolt külsővel gyere el hozzánk plazmát adni.
 
 
25. Mi a különbség a plazmaadás és a véradás között?
 
 
Véradás során a vér egésze kerül levételre, míg plazmaadás közben plazmaferezis történik, vagyis a vérplazma egy része kerül csak levételre, a többi az alakos elemekkel (vörösvértest, fehérvérsejt, vérlemezke) együtt visszaadásra kerül.
 
 
26. Mire használható fel a vérplazma?
 
 
Életmentő gyógyszerek készülnek belőle, vagyis égés, transzplantáció, vérzékenység, autoimmun betegségek, stb. kezelésében használhatóak.
 
 
27. Mit jelent a hemophilia?
 
 
Vérzékenység. A hemophilia egy örökölt betegség, amely bizonyos véralvadási faktorok részleges vagy teljes hiányával jár, ezért a véralvadás folyamata zavart szenved.
 
 
28. A vér hány százaléka vérplazma?
 
 
Kb. 55%.


29. Plazmaadás után mennyi idővel lehet teljes vért adni?
 
 
Általában egy hét kihagyást szoktunk javasolni.

 
30. Véradás után mennyi idővel mehetek újból plazmát adni?
 
 
Véradás után 15 nappal lehet jönni plazmát adni. Ha nem telt el 6 hónap az utolsó plazmaadás óta, akkor nincs szükség új alkalmassági vizsgálatra, lehet folytatni a plazmaadásokat.
 
 
31. Meddig adhatok még plazmát véradás nélkül?
 
 
A 2016. április 1-je utáni első plazmaadásodtól számítva 180 napod van, hogy teljesítsd és igazold éves, kötelező teljes véradásodat. Azt javasoljuk, hogy mindenki a lehető leghamarabbi időpontban teljesítse kötelező véradását, hogy később már zavartalanul adhasson plazmát.
 
 
32. Csak a Plazmaszolgálatnál teljesíthetem évi egy kötelező, teljes véradásomat?
 
 
Nem, akár az OVSZ-nél is teljesíthető az évi egy kötelező, teljes véradás, de erről előnyös igazolást kérni.
 
 
33. Milyen gyakran szervez majd a Plazmaszolgálat véradásokat?
 
 
Előreláthatólag havonta, de ha szükséges, akkor ennél akár gyakrabban is.
 
 
34. Mi történik, ha valakinél éppen a fehérjevizsgálat következne? Véradásnál is elvégzik ezt a vizsgálatot?
 
 
Nem, az összfehérje/IgG vizsgálatot a következő plazmaadásnál végezzük majd el.
 
 
35. Ha az elmúlt egy évben voltam teljes véradáson, akkor azt hogy tudom igazolni?
 
 
Az Országos Vérellátó Szolgálattól elkérjük donoraink korábbi véradásainak adatait, így nem kell újra elmenned teljes véradásra, ha legutóbbi (egy évnél nem régebben történt) véradásodról nem kértél igazolást az OVSZ-től.

 
36. Miből áll az alkalmassági vizsgálat?
 
 
Az alkalmassági vizsgálatra a vénakontroll után kerül sor, amennyiben plazmaadásra megfelelő a vénád. Az alkalmassági vizsgálat orvosi fizikális vizsgálatból, általános állapotfelmérésből és vérvételből áll, melyből vérképet(nem vagy-e vérszegény), vírusszerológiai vizsgálatokat (nincs-e kizárásra okot adó fertőzésed), valamint összfehérje és IgG értéket nézünk. A laboratóriumi vizsgálat eredménye egy héten belül készül el, így egy hét múlva, ha az egészségügyi kritériumoknak megfelelsz, jöhetsz is plazmát adni. Az alkalmassági vizsgálat után 28 nap áll a rendelkezésedre, hogy először adj plazmát.


37. Nem kaptam értesítést az orvosi vizsgálatom eredményéről? Akkor most mikor kell jönnöm?
 
 
A vérvételi eredményekről adatvédelmi okok miatt külön értesítést nem küldünk, azok megbeszélésére a centrumban, személyesen kerül sor az első plazmaadás előtt. Telefonon sem fogunk keresni, hanem várunk vissza szeretettel az alkalmassági vizsgálat után egy héttel, de mindenképp 28 napon belül (akkor lejár az alkalmassági vizsgálat eredménye.


Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!